Először is mindenkit szeretnék figyelmeztetni, hogy semmiképp se adjon ilyen szarokért pénzt. Elvileg létezik olyan tárolási körülmény, hogy a film nem veszt (túl sokat) az érzékenységéből és fátyol se keletkezik, de a gyakorlatban ezekre az őskori filmekre dohos pincékben és forró padlásokon találnak, úgyhogy biztos lehetsz benne, szar lesz. A kérdés csupán csak annyi, hogy nagyon szar-e vagy csak kicsit.
Lássuk most a konkrét esetet. Adott egy Fortepan 17 DIN-es film – ami olyan régi, hogy már a lejárati idő se olvasható rajta – látszólag tűrhető állapotban. (Egy időben Kriszta gyűjtötte ezeket a filmeket: Orwo, Forte és nem tudtam lebeszélni róla. Még az sem tántorította el, hogy általában egyáltalán nem lett kép rajtuk, ezért taktikát váltottam és segítettem neki elhasználni, hátha nem vesz újat. :)
Amikor az ember ilyen kihívásokat keres, érdemes szem előtt tartani, hogy legalább valamilyen kép legyen a filmen, ezért sose a megadott érzékenységre mérj fényt. Ebben az esetben mivel a 17 DIN ISO 40-nek felel meg, az ISO 20 és a ISO 25 között vacilláltam, végül ISO 25-öt állítottam be a fénymérőn.
Réges régen, Magyarországon, filmek érzékenységét a Német Szabványügyi Intézet (DIN – Deutsches Institut für Normung) által kiadott szabvány szerint mérték és írták rá a filmekre. Ennek a helyét vette át később az Amerikai Szabványügyi Egyesület (ASA – American Standards Association) által kiadott szabvány. Sokan azt gondolják, hogy az ASA helyét vette át az ISO (International Organization for Standardization) szabvány, de ez így nem igaz. Bár jelenleg általánosan az ASA szabvánnyal azonos ISO használatos, mindkét régi szabványnak megvan az ISO párja, vagyis elméletileg a mai napig találkozhatnánk a német szabványnak megfelelő értékkel is valahogy így: ISO 21° ami ISO 100-nak felel meg.
A fényképezés nem okozott problémát, a gép mechanikájának általában mindegy, hogy friss vagy lejárt film van-e a vázban. Az első nagyobb problémába a sötétkamrában ütköztem, a takaró papír ugyanis össze volt ragadva a filmmel. Ezt ugye, le kellett fejtenem mielőtt befűztem volna az orsóba.
A következő lépéskor, ami maga a befűzés volt, már káromkodtam mint a záporeső, mert vagy 15 percig tartott mire sikerült a helyére imádkoznom a filmet annyira össze volt pöndörödve.
Ezután jött a szokásos egy órás állóhívás 1+100 Rodinalban egy nem szokásos 5 perces előáztatás után. A lustaságon kívül azért döntöttem az állóhívás mellett, mert reméltem, hogy egy óra alatt talán a film hátuljára ragadt papír nagy része leázik.
Ha le is ázott, amikor kitettem száradni látszott, hogy még mindig baromi sok papírfoszlány van a filmen ezért jól ledörzsöltem a hátulját egy sminkvattával. (Figyelmeztetek mindenkit, hogy normális esetben ne nyúljon a vizes filmhez semmivel, mert a rajta lévő porszemek karcokat okozhatnak a hordozón vagy rosszabb esetben az emulzión.)
Az eredmény amit fent láthattok végül is – leginkább a véletlenek szerencsés összejátszásának köszönhetően – szerethető lett. Mázli.
