Az egész azzal kezdődött, hogy Bálint barátom „te nem tudsz ezzel valamit kezdeni?” felkiáltással a kezembe nyomott egy Lomography Instax hátfalat, amit eredetileg a saját Belair fényképezőgépükhöz készítettek és Fuji Instax Wide film való bele. (Mielőtt nagyon belelkesednél, már sem a Belairt sem a hátfalat nem gyártják, csak elvétve lehet használtan találni a neten…)
Na jó, kihívás elfogadva! Először is szükség lesz egy 3D nyomtatható modellre a váznak és többfélére az objektívekhez.
Most ugrunk az időben úgy három hetet. Ezalatt elkészültek a szükséges modellek, elrontottam vagy 3-4, egyenként 10 órás nyomtatást, de elkészült végre a váz és az első 35mm-es fókusztávolságú, 0.3mm-es lyukat tartalmazó előlap a hozzá tartozó zárral együtt.
Az első nagyszerűnek látszó ötletem – miszerint legyen csinos narancs színű a váz – okozott némi problémát, ugyanis sajna-bajna annyira átlátszó volt, hogy 5 réteg akrilfestékkel kellett lefestenem belülről, de még ekkor is engedett be fényt, úgyhogy a végső megoldás, az örök szigetelő szalag maradt, mellyel belülről kitapétáztam a vázat.
Persze a probléma csak az első pár teszt fénykép elkészítése után derült ki. Ahogy mondtam, nagyon drága játék…
Bár a nyersanyag nagyon érzékeny (ISO 800) és a kamera rekeszértéke F117 (vagyis lyukkamrához képest elég tág) mégis lehet vele egy ilyen egyszerű forgó zárszerkezettel fotózni, mert olyan Schwarzschild tényezője van, hogy ez a fotót napközben árnyékban 30 másodpercig kellett exponálnom és még így is kissé alulexponált lett.
A gép paraméterei miatt ráadásul nagyon erősen vignettál is, de ez akár előnyére is válhat a fotónak, ha olyan témát fotózunk.
Tervben van még egy 70mm-es optikával és természetesen zárra ellátott betét készítése is hozzá, de ez már egy külön történet…
[…] azt írtam az előző bejegyzésben, szükségem lenne egy jól működő zárra a Instax hátfalhoz, így nekiálltam a betegeskedő […]