Biztos nem én vagyok az egyetlen aki nem szereti, ha emberek vannak a képen, kivéve persze a portrékat, mert az igen hülyén nézne ki emberek nélkül. (Hogy fenn tartsam az érdeklődést közlöm, hogy egy későbbi bejegyzésben tárgyalni fogom az emberek eltüntetésének lehetséges módjait a fényképkről – Hudini)
Most viszont arról szeretnék röviden szólni, hogy bizonyos esetekben kifejezetten jót tesz a képnek, ha van rajta ember. Mégpedig azért, mert azt mindenki tudja, hogy egy ember mekkora, így viszonyítási alapként szolgál a képen szereplő egyéb dolgok méretére vonatkozóan.
Lássunk egy egyszerű görög zászlót példaként. Látszólag semmi különös sincs benne:
Lássuk csak ugyanezt a zászlót egy másik szögből, úgy hogy van egy ember is a képen viszonyítási alapként. Rögtön látszik, hogy ez nem egy egyszerű zászló, hanem egy bazi nagy görög zászló. Valójában a világ legnagyobb görög zászlója.
Bölcs meglátás. Magam sem tudtam volna ennél szebben megfogalmazni.
Szóval ne legyenek emberek, ha meg mégis, akkor csak azért, hogy lássuk, mennyire jelentéktelenül kicsik :)
(Nahát, hogy Hudini beszúrt… :)))
Komolyabban: naés az életképek? Egy piaci, egy kikötői, egy óvodai?
Az az igazság, hogy én is jobban szeretem nézni az „embertelen” képeket, de nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, és nem mellesleg ezek a fent felsorolt témák mégiscsak alapok.
Szóval mondjuk furcsa lenne a Vásárcsarnokot fényképezni emberek nélkül. (Ugyanakkor nekem jobban tetszene. De miért?)
Ez valószínüleg azért van, mert a vásári zsongásnak az emberek a témája, míg a vásárcsarnokról készült képnek az épület. A második esetben az emberek elterelik a figyelmet a témáról, hacsak nem borzasztó jó/szerencsés a fotós.