Ma elárverezték az ArtBázis javára felajánlott fényképeket. Szerencsére meglehetősen sok új gazdához került így az ArtBázis remélhetőleg kicsit fellélegezhet és lesz miből kifizetni a villanyt meg a vizet és tovább használhatja többek között a fiatal fotósok közössége.
A továbbiakban következzenek Kincses Károly gondolatai, amit a művészek által felajánlott és az Inda Galériában kiállított képek előtt mondott el.
Ez nem kiállítás. És ez nem kiállítás-megnyitó.
Ez keményen, férfiasan lefojtott sírás, egy mostanában félbetört, torzóban maradt élet siratása.
Ez nem kiállítás és nem megnyitó. Ez a semmire nem jó kérdések szándékos elhallgatása. Miért Balázs, miért most, miért így…? Nem értjük, nem fogadjuk el, hogy Telek Balázs nincs velünk fizikai valójában. De erről aligha lehet többet mondanom. Mindenki, aki itt van, ugyanazt tudja, ugyanazt érzi.
Ez nem kiállítás és nem megnyitó. Hanem a csöndes, visszafogott öröm kinyilatkoztatása. Mert ez a rettenetes, értelmetlen halál most megint összehozta a nagyon is széthullott, egymás ellen ordasult magyar fotográfus társadalmat. Mindenki (na jó, nem mindenki, de sok belőle) hozta és adta azt, ami neki a legfontosabb, egy vagy több kiállítási képét. Nem vagyok túl optimista, nem hiszem, hogy akkor itt valami végleg megjavult, megszűnik a viszálykodás, és Balázs halála áldozat lett volna a haragvás és ellenségeskedés istenének. Nem, nem vagyok optimista. De ha egyszer megtörtént, akkor más okból, másként, még egyszer, még kétszer is megvalósulhat, s erre nagy szükségünk lenne ebben a cudar időben.
Ez nem kiállítás, ez nem megnyitó. Hanem szorongató aggódás, hogy ennyi jó szándék, ennyi segítő, támogató akarat elegendő lesz-e ahhoz, hogy ezekből a felajánlott képekből elég sok HUF legyen, ami az Artbázis további működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges. Mert nem elég kinyitni az ajtót, de be is kell lépni a kitárt kapun. Ha arra gondolok, hogy egy meglehetősen kiéheztetett, hosszabb ideje nehéz működési feltételek között tartott fotós művész-társadalom képes lesz-e pénzt költeni kortársainak, pályatársainak fényképéért, akkor azt hiszem, nem. És ez önmagában is rémes, nem csak ebben a konkrét esetben.
Ez nem kiállítás, ez nem megnyitó. Hanem elmélkedés arról, hogy a hetek, hónapok, évek alatt megtollasodott újgazdag réteg miért nem áldoz a kultúrára? Miért gondolja azt, hogy enélkül is jól megvan? Miért gondolja, hogy a megszerzett pénzünkkel azt csinál, amit akar? Miért nincs szemernyi társadalmi felelőssége sem, miért nem gondolja, hogy valami keveset, valahogyan vissza is kell adni a megszerzett sokból? Tisztelet néhány kivételnek, azt hiszem, nem fogunk túl sok olyat látni az árverésen, akiknek a kikiáltási ár 20-30-100-300 ezer forintja nem annyi, mint azoknak, akiknek ennyi egy havi fizetésük. Ha ennyi.
Ez nem kiállítás. Ez nem megnyitó. Ez egy válságtanácskozás, hogy Balázs halála után mi legyen az egyik legfontosabb kortárs fotográfiai műhellyel, az Artbázissal. Mert amikor elöntötte a szennyes áradat, akadtak önkéntesek, akik saját dolgaik helyett csak ezzel törődtek, és mentették a menthetőt. De egy művészeti műhely nem tarthatja fenn magát kizárólag a jó szándékú emberek önkéntes felajánlásaiból. Annak biztos alapok, megbízható és folyamatosan csörgedező források kellenek, tervek, amelyek megvalósításához nyugodt háttér, a holnap is lesz nap bizonyossága szükségeltetik. A most, egy alkalomra létrejött szolidaritás kiterjesztésére lenne szükség. Legyen egy alapítvány, legyen egy felelős grémium, mely nem engedi elsorvadni Balázs szellemi örökségét. Vagy legyen bármi, de működhessék tovább az Artbázis.
Ez nem kiállítás. Ezért nem is nyitom meg, csak abbahagyom mára.
from Fotoklikk http://www.fotoklikk.hu/cikk/kincses-karoly-irasa
