Ez a bejegyzés valójában csak érintőlegesen kapcsolódik a címhez, de gondoltam kellene valami figyelemfelkeltő cím az utómunkálatokról szóló gondolatoknak. Ez a bejegyzés ugyanis azzal foglalkozik, hogy csalásnak számít-e egy képet utólagosan módosítani vagy, hogy milyen mértékű módosítás megengedett.
Valójában két különféle dologról kell szót ejteni. Az első a riportfotózás, ahol a kép tartalmának utólagos módosítása ellenkezik a szakma szabályaival, hiszen a pillanat leghűebb dokumentálása a cél. Mivel ebbe a kategóriába az olvasók elenyésző része tartozik és aki meg igen, gondolom tisztában van a szakma szabályaival, lépjünk tovább a második típusú, a művészi felhasználásra.
Minden egyéb (nem dokumentalista irányultságú) fényképezéssel kapcsolatos tevékenységet most az egyszerűség kedvéért soroljunk a művészeti tevékenység körébe, ahol viszont mint tudjuk nincsenek szabályok, tehát ha akarod pixelenként átrajzolhatod a képet. Persze, lehet hogy nem lesz jó vagy szép, de nem tiltja semmi. Röviden tehát, egyáltalán nem csalás egy jót fotósoppolni.
Hogy jön ide Scrödinger macskája?
A kvantummechanikában járatosak minden bizonnyal hallottak már erről az állatról, a többieknek meg csak annyit, hogy a cica demonstrálja azt az elvet, hogy a mérés mindenképp beavatkozik a környezetbe.
A fényképezésnél hasonló a helyzet. Maga a felvétel a legtöbb esetben befolyásolja a környezetet amiről készül. Gondolj csak a pornósztárra, aki azonnal pózol, ha felé fordul egy objektív, a gyerekre, aki pofákat vág ilyenkor és akkor még nem beszéltünk a beállított esküvői képekről. De az is beavatkozás, amikor odébb teszel valamit (mondjuk egy összegyűrt üdítős palackot), mert zavarja a kompozíciót.
Ennél azonban még érdekesebb dolgok is történnek, hiszen a kép színei, kontrasztja alapvetően is függ az érzékelő vagy a film típusától, de beavatkozol a képbe a szűrőkkel is. Aztán másféle képet fogsz kapni, ha alul vagy túlexponálod a képet. Azt nem gondolnám, hogy ne lehetne egy fényérték expozíciót a híváskor vagy digitálisan kikorrigálni, arról nem is beszélve, hogy nagyításkor mindenképp korrigálsz, nem is tudsz pontosan dolgozni. Még a fotoriportereknek is megengedett módosítás a kép egyes részeinek kitakarása és utánvilágítása (dodge és burn), ami megváltoztatja a nyomaton a fényviszonyokat. Egyes területek a nyomaton kevésbé lesznek fényesek mint a negatívon. Ez persze régen precizitást és szakértelmet igényelt és rohadtul nem volt CTRL+Z. Ma már benne van minden képszerkesztő programban.
Melyikünk gondolná, hogy egy jó kis teleobjektív 2.8-as blendével csalás volna, ha szeretnéd egy portré esetén elmosni a zavaró hátteret. Miért volna akkor csalás ugyanezt a hatást máshogy, mondjuk digitális úton elérni? Ha nem csalás megváltoztatni a világítást, hogy elfedjük vele a modell pórusait miért volna csalás utólag eltüntetni ezeket digitális úton. Csak azért, mert talán egy kicsit egyszerűbb, nem igényel annyi szaktudást, csak egy kis kézügyességet?
Vagy lássuk mi a helyzet a dupla expozíciós felvételekkel. Azok csak azért lennének elfogadhatóbbak, mert a kamera segítségével csak gondos tervezéssel és nagy odafigyeléssel készíthetők el, míg Photoshoppal pillanatok alatt összerakhatók? Szerintem te sem hiszed.
Persze a mai technikával sokkal tovább mehetsz és készíthetsz elkészíthetetlen képet a HDR technika vagy expozíció összeolvasztás segítségével és ez még mindig elmegy, hiszen ezzel csak egy sokkal érzékenyebb érzékelőt szimulálsz.
Hol a határ?
Azt gondolom, innentől bármi megengedett, amitől a fényképedből kép lesz, csak rajtad múlik, hogy mit érzel jobbnak, mi az ami jobban hat a befogadóra, ami erősíti a hatást amit ki szeretnél váltani a nézőben. Előre szólok, ha nem tudod legalább hozzávetőlegesen, hogy fog kinézni a végleges kép, neki se kezdj, mert nem lesz jó amit csinálni fogsz. És ez igaz a sminkre, a pózra, a világításra, a helyszínre az expozíciós beállításokra és az utómunkákra is. Mert az utómunkánál használt eszközök (tök mindegy, hogy igazi vagy digitális sötétkamráról beszélünk) pont ugyanúgy a részét képezik a kép elkészítésének mint az összes többi. Ezeket is meg kell tanulni használni és kihozni belőlük a legtöbbet, hogy a kép végül a lehető leginkább hasonlítson a megálmodotthoz.
Az én véleményem szerint a végeredménynek (legtöbbször) érdemes realisztikusnak és esztétikusnak tűnnie, de ezeket a fogalmakat elég nehezen lehet kidekázni. Ami nekem sok – mondjuk egy HDR kép esetén – arra gerjed a világ 95%-a. Én nem csinálnék olyat (bár természetesen kipróbáltam:), de ez nem jelenti azt, hogy te se tedd. Ez a része a dolognak már ízlés kérdése és csak remélni tudom, hogy neked is van.
Az azonban, hogy minden módosítás megengedett, nem jelenti, hogy nem kell törekedned a lehető legjobb alapanyag (ebben az esetben fénykép) elkészítésére. Vagyis a fotózás során érdemes a fényeket jól beállítani, a modellt kisminkelni, de leginkább megfelelő (a legtöbb esetben jól exponált, éles) képet készíteni. Ne feledd, szarból nem lehet várat építeni!
