A Brandonál kapható egy érdekes kiegészítő fényképezőgépekhez, melynek segítségével a tér minden irányában vizszintesre állíthatjuk a fényképezőgépet.
A cucc értelmes felhasználási területei:
Köszönet eszpee-nek a tipp megosztásáért.
Ma Lightroom egypercesek címmel új sorozat indul útjára. Ebben a sorozatban, reményeim szerint egy sor rövid, de annál hasznosabb tippet fogok megosztani veletek az Adobe Photoshop Lightroom használatával kapcsolatban. Az első segítségével a jellemzők kiosztása gyorsítható.
Az Adobe Photoshop Lightroomban minden képhez jellemzőknek (attribute) nevezett metaadatokat rendelhetünk hozzá. Ezek kétféle zászlóval reprezentált metaadatot (Picked (jó) és Rejected (szar kép)), osztályzatokat (0-5 csillagig) és színkódokat jelentenek. Ezeknek a metaadatoknak a kiosztásához tartoznak billentyűparancsok is, a p a Picked, az x a Rejected és a számok 0-5-ig a csillagok számát a 6-9-ig tartó számok pedig a színkódokat állítják. Ha ezeket beállítottuk az egér vagy a kurzor mozgató gombok segítségével léphetünk a következő képre.
Ha azonban ezeket a billentyűket a Shift-tel együtt nyomjuk le a program azonnal a következő kiválasztott képre lép a metaadat beállítása után, így nem kell az egérrel vagy a nyíl billentyűkkel vacakolnunk.
A címben szereplő kérdésre az a válasz, hogy nincs ilyen. Minden egyes kép esetén van viszont gyakorlatilag végtelen variáció. Ezek közül sok elfogadható és néhány szép.
Kezdjük a legegyszerűbb és viszonylag jól mérhető dologgal, a színhőmérséklettel. Már ez sem egyértelmű. Gondoljunk csak arra, hogy ha már kétféle fényforrás volt a kép készítésének helyszínén, nincs is objektív színhőmérséklet amit beállíthatnánk, hiszen a kétféle fényforrás különböző színhőmérsékletű fényt bocsátott ki, amitől a kép egyik részének más a színhőmérséklete mint a másiké. Vannak fotósok akik ezt a hatást a vakura szerelt színes fóliákkal direkt ki is hangsúlyozzák.
Vegyük példának a colorsplash-t vagy azt amikor szürkületkor készítünk képet narancssárga fóliával a vakun, az ég és a háttér sötétkék, míg a modell narancssárga lesz. De ugyanez a helyzet amikor a gyertyafényben fotózunk. Ilyenkor is jól jön egy narancs színű fólia a vakura, hogy azt a hatást érjük el mintha a gyertyafény világítana. Ezekben az esetekben tehát egyáltalán nem akarunk helyes fehéregyensúlyt beállítani.
A Színek beállítása még a fehéregyensúlynál is bonyolultabb feladat. Gondoljunk csak a régi filmekre, mondjuk a velviára, amely koránt sem színhelyesen adta vissza a tájképeket. A jobb oldali képen épp egy ilyen velviára készült kép látható. (Forrás: wikipedia)
Az ember amúgy – ezt érdemes megjegyezni – nem a szemével, hanem az agyával lát. A szem többek között a színérzékelésben is elég gyengécskén muzsikál. Ezért van az, hogy ha kint vagy szürkületben és megkérdik tőled, hogy milyen színű a fű a lábad alatt, azt is hiszed, hogy látod, hogy zöld pedig a színérzékelő receptoraid rég nem jutnak elég információhoz, vagyis arról van szó hogy az agyad behelyettesíti az ismert tárgy/dolog színét.
Arról nem is beszélve, hogy az ember a reprodukciót más színűnek látja mint a valódi tárgyat, ha a reprodukció vetített vagy nyomtatott, hiába tök ugyanolyan színű mint a valóság.
Egyszóval egyáltalán nem szükséges a helyes szín beállításra törekedni, sokkal fontosabb, hogy a kép színei a hangulatot adják jól vissza.
Ahhoz, hogy kép végeredményben szép (nem helyes) legyen néhány dolog elengedhetetlenül szükséges. Az első mindjárt a jó ízlés.
A második a nagyon sok gyakorlás. Ha gyorsan és jól szeretnénk dolgozni, nem elég tudnunk, hogy mit csinálnak a csúszkák, hanem amikor ránézünk a képre azt is tudnunk kell, hogy mit szeretnénk csinálni vele annak érdekében, hogy szebb legyen. Ha fakó, növelni kell a színtelítettséget, ha kiégett érdemes a Recoveryt megpróbálni megmozgatni és így tovább. (Erre speciel nagyon jó az Adobe Photoshop Lightroom, mert bármikor változtathatunk bármelyik beállításon és az előtte/utána nézet sokat segít annak eldöntésében, hogy szebb lett-e a képünk vagy sem.)
A harmadik – technikai feltétel – a megfelelően kalibrált monitor. Hiába minden, ha a monitoron jól néz ki a képünk és nyomtatásban teljesen más színei vannak.
Hányas voltál matekból? Csak mert ehhez egyáltalán nem kell matektudás, viszont ha jó matekos voltál bizonnyal tudod mi az intervallum felezés módszere. A többieknek egyszerűen arról van szó, hogy jól meg kell ragadni a csúszkát és elhúzni valamelyik irányba addig, hogy a kép szarul nézzen ki. Majd jó sokat a másik irányba, míg a kép szarul nem néz ki. Ez a két érték lesz a határ. Ezek után húzzuk a csúszkát kb. a határoktól egyenlő távolságra és kezdjük újra a folyamatot. Ha szerencsénk van most már mindkét irányba jóval kevesebbet kell mozgatnunk a csúszkákat és 3-4 ilyen iteráció után meg fogunk állapodni egy hozzávetőlegesen jó értéknél. Remélem világos volt.
Egyszer régebben írtam már a filléres makró előtét lencséről. Nos a mai barkács objektív lényegesen nagyobb nagyítást biztosít. Én a magam részéről játszani egy 58mm-es Helios és egy 29mm-es Görlitz objektívvel szoktam. Ezek mindegyike M42-es bajonettel rendelkezik, úgyhogy kell egy átalakító, hogy rá lehessen ügyeskedni a Canon végére.
Makró objektív 1 személyre, hozzávalók:
Fordítsuk szembe a két objektívet és rögzítsük őket ebben a helyzetben a csőbilincs segítségével. Elvileg kapható erre a célra egy fordító, aminek mindkét felén szűrőmenet található, szóval a nagyon igényesek használhatják azt is. Az én két objektívemet az isten is egymásnak teremtette, mivel a Helios eleje éppen megszorul a Görlitz elejében, szóval nekem csőbilincs sem kellett. Az illesztést igény szerint fekete szigetelőszalaggal körbe lehet tekerni, kizárva ezzel a fény bejutását.
Tekerjük mindkét objektívet végtelen állásba és állítsuk manuális fókuszra, ha szükséges. A fokuszálásra egyetlen lehetőségünk az igen csekély mélységélesség miatt az, hogy az objektív végét közelítjük vagy távolítjuk a tárgytól. Erre a profik egy sínen mozgó eszközt használnak így az érzékelő síkja nem fog elmozdulni, de kamera közelebb és távolabb tud kerülni a tárgytól. Ha nekünk nincs ilyen, használjunk sima állványt és próbáljuk meg nagyon finoman mozgatni a kamerát vagy a tárgyat. Kézből csak a legbártabbak próbálkozzanak és ők is csak borzasztóan sok fénynél.
Végezetül hasonlítsuk össze a +2D szemüveg lencsével készült kép 100%-os méretű kivágását a direkt erre a célra össeillesztett két objektívével.
Ha nem lenne világos megmutatom, hogy honnét van a 100%-os képkivágás:
Mindenkinek kellemes barkácsolást kívánok!
Amelyben Micimackó elmondja, hogy lehet a múltkor látott hamis makett képeket házilagosan megcsinálni.
Az első lehetőség – amit azonnal vessünk is el az ára miatt – az úgy nevezett tilt-shift objektív használata. Ezek az objektívek igazából arra vannak kitalálva, hogy a felhőkarcolót le lehessen fényképezni velük, úgy hogy a képen az épület két oldala párhuzamos marad. Mivel viszonylag kevesen specializálódtak axonometrikus felhőkarcoló fotózásra az ilyen objektívek viszonylagosan drágák. Olcsóbbért van lensbaby játékszer. Mindkettőben el lehet fordítani az objektív síkját az érzékelőjéhez képest, így a fókusz síkja is meg fog változni.
Ha azonban nem tudunk, vagy akarunk külön pénzt kiadni erre a játékra munkára foghatjuk a Photoshopot, vagy a GIMP-et és a tilt-shift objektívhez hasonló hatást érhetünk el a képeken, egy kis Lencse vagy Gauss elmosás és egy rétegmaszk segítségével.
Biztos nem én vagyok az egyetlen aki nem szereti, ha emberek vannak a képen, kivéve persze a portrékat, mert az igen hülyén nézne ki emberek nélkül. (Hogy fenn tartsam az érdeklődést közlöm, hogy egy későbbi bejegyzésben tárgyalni fogom az emberek eltüntetésének lehetséges módjait a fényképkről – Hudini)
Most viszont arról szeretnék röviden szólni, hogy bizonyos esetekben kifejezetten jót tesz a képnek, ha van rajta ember. Mégpedig azért, mert azt mindenki tudja, hogy egy ember mekkora, így viszonyítási alapként szolgál a képen szereplő egyéb dolgok méretére vonatkozóan.
Lássunk egy egyszerű görög zászlót példaként. Látszólag semmi különös sincs benne:
Lássuk csak ugyanezt a zászlót egy másik szögből, úgy hogy van egy ember is a képen viszonyítási alapként. Rögtön látszik, hogy ez nem egy egyszerű zászló, hanem egy bazi nagy görög zászló. Valójában a világ legnagyobb görög zászlója.
Tegyük fel, hogy nyaralni megyünk – mondjuk a jövő nyáron (bár mi épp most jöttünk meg, bibibi:) – és szeretnék barátainkról és ismerőseinkről hangulatos esti képet készíteni. A legrosszabb amit ebben az esetben tehetünk, hogy használjuk a gép beépített vakuját, mert ettől nem elég, hogy lapos lesz a kép és vörös szemű lesz a portré alanya, ráadásul a háttér sem fog látszani rendesen. Szóval ilyen képet kizárólag demonstrációs célből készítsünk, ha az esti képek elrontásáról írunk blogbejegyzést:
Nos, ha nem használhatunk plusz fényforrást, kénytelenek vagyunk vagy az érzékenységet vagy a záridőt növelni. Mivel az ISO növelése a zaj növekedésével jár együtt válasszuk a hosszabb záridőt. Ehhez azonban – mivel a kép 1s körüli záridővel készült – találnunk kell valamilyen fix pontot a fényképezőgép számára. A legjobb megoldás egy állvány használata, de rossz esetben egy pad vagy korlát is megteszi. Ezen kívül a modellt is rá kell venni, hogy mozdulatlan maradjon az expozíció ideje alatt. Ez a kép már lényegesen jobb – főleg, mivel épp naplemente után készült és az ég sötétkék, nem fekete. A szakirodalom ezt hívja kék órának és ha esti fotókat akarunk készíteni érdemes ezt az időszakot megcélozni.
De még ezen is javíthatunk egy kicsit, ha be tudjuk kapcsolni a második vagy hátsó redőnyre szinkronizálás funkciót a fényképezőgépünkön. Ilyenkor a gép exponál egy hosszút, ami idő alatt a háttér megfelelően megvilágított lesz, majd a második redőny lefutása előtt (mielőtt a zár bezár:) a vakuval is megvilágítja a témát. Így az utolsó pillanat be fog fagyni és – ha minden jól megy – modellünkről élesebb és háttérből jobban kiemelkedő képet fogunk rögzíteni.
Mivel ez a funkció a beépített vakuk egyetlen értelmes használati esete a nappal szemben készült képek derítésén kívül, ezért a gyártók általában elrejtik valamilyen almenü almenüjébe. A Canon 20D-n például a Custom functions menüpontban a 15. pont és itt 2. redőnynek (2nd curtain sync.-nek) hívják. A Nikon tulajdonosok slow sync-ként keressék ezt a funkciót a használati útmutatóban.
Zsámbék itt van egy köpésre, bátrabbak a fővárosból vállalhatják akár kerékpárral is. A Budakeszi-Páty-Zsámbék útvonalon másfél óra alatt ott lehet lenni. Autóval kb. fél óra, attól függően, hogy a pályán megyünk vagy a régi egyes úton. Zsámbékon nagyjából két látnivaló van, a Lámpamúzeum és a Romtemplom.
Ha nem rohanunk haza és viszünk magunkkal állványt rendkívül hangulatos esti képeket készíthetünk.
Mostanában sokat foglalkoztat a lyukkamera kérdése, talán emlékeztek néhányan csináltam is egyet egy digitális tükörreflexes gépből. Mivel az eredmény nem volt kielégítő, megpróbáltam a hatást szimulálni egy normális módon elkészített képen.
A kiindulási kép ez a kopaszi gáton készített nem túl jól sikerült kép volt a vizirendőrség épületéről.
Az első lépés opcionális, aki úgy gondolja, hogy színes filmet fűzött a lyukkamerába, ki is hagyhatja. Úgyanis először fekete-fehérré alakítjuk a képet. Használhatjuk bármelyik metódust. Én most a channel mixerest (csatornakeverőst) választottam.
Ezek után élesítenünk kell a képet, hiszen egy megfelelően kis méretű lyuk tűéles képet kell rajzoljon a fotópapírra. Használjuk az usharp mask (életlen maszk) szűrőt.
És végül az utolsó lépéshez a GIMP 2.4-ben megismert lens distorsion szűrőt fogjuk alkalmazni épp ellenkezőleg mint ahogy azt a készítők megálmodták. A lyukkamerával készített képre ugyanis éppen az erős torzítás és vignettálás jellemző. Szerencsére a szűrő reverzibilis, vagyis nem csak a nem kívánt torzítást és vignettálást tudja eltűntetni, hanem ha arra van szükség hozzá is bírja adni.
Ezzel gyakorlatilag kész is vagyunk, nincs más dolgunk mint megcsodálni művünket.
Mostanában baba szezon van. Magam is voltam egy helyen ahol előttem nem sokkal járt a gólya és persze készítettem a biztonság kedvéért pár képet a kismajomról. Ha most egy középszar angol nyelvű fotósblogom lenne, tuti biztos, hogy faragtam volna ebből egy bejegyzést tíz fergeteges tipp überfasza babafotókhoz címen. Azt zabálja a nép.
Így csak mutatok két (UPDATE: három) képet – egyik sem saját, sajnos – aztán el lehet gondolkodni, hogy szeretnétek olyan anyukát aki ilyen – egyébként zseniális – képet csinál a gyermekéről. Bővebb információk.
A második képet nekedeye fotóblogjában leltem. Itt van ni.
(UPDATE) A harmadikra pedig egy prérifarkas blogján leltem egy nyári reggelen.
Amúgy az elrontott idézet – ha valaki nem tudná – a H2G2-ből van és eredetiben így szól:
Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. Amikor az Azgót Költők Nagymestere, Dagályos Morrogh előadta Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, a hallgatóságból négyen a helyszínen kimúltak belső vérzés következtében, és a Közép-Galaktikus Művészet-Manipuláló Tanács elnöke is csak úgy menekült meg, hogy lerágta a saját lábát. Morrogh mint jelentették, »csalódottan értesült« a költemény fogadtatásáról, és Kedvenc Fürdőszobai Gargarizálásaim című, tizenkét kötetes eposzának felolvasására készült, amikor is a saját vastagbele elkeseredett gesztusra szánta el magát az élet és a civilizáció védelmében. Egyenesen keresztül szökkent Morrogh nyakán, és kiszorította agyából a szuszt. A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt amikor a Föld bolygó megsemmisült. A Vogon költészet ezekhez képest enyhe.
Persze ennek aztán végképp semmi köze sincs a képekhez.