
Fotófalu 2019 – Akció korán ébredőknek
A napokban véglegesedett az idei Fotófalu programja és már lehet jelentkezni a kurzusokra a weblapon. A korai madarak május 15.-ig még a tavalyi árakon jelentkezhetnek a falura.
A napokban véglegesedett az idei Fotófalu programja és már lehet jelentkezni a kurzusokra a weblapon. A korai madarak május 15.-ig még a tavalyi árakon jelentkezhetnek a falura.
Bár, nem volt tuti, de úgy tűnik, hogy elhárult minden akadály és – immár 11. alkalommal – az idén is lesz Fotófalu július. 21 – 28. Drégelypalánkon. Írjátok be a naptárba és gyertek!
Idén július 6.-15. lesz a Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábor, benne Varga Tamás barátom kollódiumos workshopjával. Ha érdekelnek az archaikus technikák, nézz körül a tábor Facebook oldalán.
A következőkben egy színházi programot szeretnék ajánlani nektek, az újpesti Szép Ernő Színház (igen jól látod, SZESZ :) Május című darabját.
Ha szeretnél magad készíteni mindent a fotózáshoz a legjobb amit tehetsz, hogy eljössz a Fotófaluba és Bálint valamint Péter barátom segítségével építesz magadnak egy lyukkamerát gyakorlatilag bármiből. Idén a srácok a sztereó fényképezésre teszik a hangsúlyt, de segítenek akár gurulós…