Érdekes írás jelent meg a photofocuson arról, hogy a filmes idők nem is voltak olyan jók és, hogy Scott Bourne nem érti miért vannak olyanok, akik ezt romantikusnak találják… Mivel ezen a blogon mostanában főleg kémia eljárásokkal készült fotók vannak, gondoltam válaszolok a szerzőnek. (Szinte biztos, hogy nem fog egy szót sem érteni belőle:)
Az eszköz fontossága
Abban igaza van a szerzőnek, hogy a professzionális (megélhetési) fotózás esetében a digitális technika segítségével egyszerűbben elérhető jó vagy inkább – a megrendelő számára – megfelelő minőségű produktum. Nem véletlen az, hogy a modern fényképezőgépek képesek például videó rögzítésére és ez nem azért van, hogy a kölökről tudj HD videót készíteni. Azért van mert a legtöbb újság számára egy HD állókép megfelelő felbontású és így egy jó videót is rögzíteni képes fényképezőgéppel a fotós 25-30 képből válogathat másodpercenként. Ez a módszer egyszerűen elképesztően drága lett volna a filmes korszakban.
Az is igaz, hogy a valóság pontos rögzítése után gyakorlatilag tetszőleges módosítás könnyen kivitelezhető digitális módszerekkel. Ezen a blogon is láthattatok példákat mondjuk
lyukkamera hatás elérésére, fekete fehér konverzióra, stb. (Innen például egy teljes fejezet letölthető egy azóta meg nem valósult könyvből.) A kérdés csak az, hogy miért dolgozzak egy digitális fotóval ha lyukkamera hatást szeretnék elérni vagy fekete fehér képet akarok csinálni, amikor megcsinálhatom a lyukkamerát vagy tölthetek egy 1000Ft-os filmet a Mamiyába és kapok egy meglehetősen jó minőségű fotót 3x akkorában mint ha azt egy egy ASP-C szenzoros géppel készítettem volna el. És igen szemcsés lesz és maximum ISO400 esetleg pusholva még szemcsésebb ISO800. De kész.
És most kilyukadtunk az eszköznél. Minden eszköznek megvannak a maga tulajdonságai a használatának előnyei és hátrányai. Ha mondjuk Benedeket akarom a tök sötét szobában lefotózni nem fog eszembe jutni filmre fényképezni, viszont ha egy perces expozíciós időre és nagy méretű könnyen szkennelhető mindenhol éles képet szeretnék készíteni akkor az Unicum kamerát fogom használni.
Nekem nagy kedvencem például a Zorkij-4, amivel egy hullámhosszon vagyunk és pont olyan képeket csinál mint amilyeneket szeretek. Szenvedhetnék, hogy ilyet készítsek egy iPhone-nal készült fotóból, vagy rögtön ez jön ki a Zorkijból.
Kőszeg – Zorkij-4
(Ha érdekel hogy lesz ilyen egy digitális képből, nézd meg az Adobe Photoshop Lightroom fotósoknak c. könyvben)
A véletlen fontos szerepe
A filmnek van ezen kívül egy számomra nagyon fontos jelentősége és ez az, hogy eleve behatárolja a lehetőségeket. Egyrészt a film odafigyelést igényel mind a fotó készítése, mind a kidolgozásakor, másrészt – és ez rendkívül fontos – eleve nem a világ
pontos leképezése. Ami azt jelenti, hogy nem fogsz tudni bármit megtenni vele amit egy digitális képpel megtehetsz. Ez nem jó a profi fotósnak, de nagyszerű segítség az amatőrnek, hogy az adott eszköz egyéniségének megfelelő képet készítsen.
Aztán persze ha megtanulod kezelni az eszközt, az adott határokon belül tudsz jobb, rosszabb vagy egyszerűen másféle fotót készíteni. De előre tudni fogod, hogy milyen lesz. Ez nagyon sokat segít abban, hogy eleve olyan fotót csinálj amilyet akarsz és ne utólag tologasd a csúszkákat, hogy valahogy kinézzen.
Nézd meg Sally Mann nedves kollódiumos fotóit, ahol a projekciót erősen befolyásoló tényező a véletlen – nevezetesen, hogy mennyire sikerült az anyagot egyenletesen eloszlatni az üveglemezen.
Hasonló a helyzet akkor is, amikor egy Unicum kamerával készült fotót előhívok. A véletlen erősen befolyásolja a képkivágást, a papír expozícióját, amit aztán később gyakorlatilag lehetetlen megjavítani. Olyan lett és kész.
Akkor mit csináljunk digitálisan?
Félre ne érts, az adjusztálást sok esetben a nyersanyag szkennelése után én is digitálisan csinálom (amikor nem a sötétkamrában vesződök nagyítás készítésével). Nincs jobb mint a Lightroomban egy két egyszerű beállítás segítségével sokkal jobb képet csinálni egy fotóból, mi több, a legtöbb fotó amit ezen a blogon láthattok minimum megfordult a Lightroomban, de legtöbb esetben át is esett minimális csinosításon. Egyszerűen arról van csak szó, hogy a valóság leképezésének nagyobb része kémiai anyagokra van bízva, nem byte-ok tologatására. Több dolgot predesztinál a folyamat és a végén tényleg csak a finombeállítás marad a csúszkákra.
Nem kell ám annak a fotónak szemcsésnek lennie. Az Ilford pan f50 film, roll méretben, teljesen szemcsementes képet ad. És meglepően éles. Ha ezt filmet egy mamiya rb67-be fűzzük, és előhívjuk kodak xtol-ban, vagy ilford perceptolban, akkor a 40×60-es képen sincs szemcsézet, még közelről sem.
A szemcsézet inkább a kisfilmre jellemző.
De nyugodtan használhatunk 400-as kodak, ilford filmeket, főleg roll méretben, ha jól exponáltuk, hívtuk, a szemcsézet egy nagyon szép anyagszerűségben fog megjelenni a képen. Ez így van rendjén, hisz itt a kémia végzi el a dolgát.
Én egy Zenza Bronica etrsi-t használok, szinte minden filmet kipróbáltam már. Meglepően jó minőségű képeket lehet készíteni a 6×4.5-ös negáról.
http://kalapos.blogspot.hu/2012/10/ilford-pan-f-50-film.html
@Kalapos Uram: (most az Ördög ügyvédje leszek) azért te most egy ISO 50-es filmről beszélsz, azt ne hasonlitsuk össze egy gyakorlatilag zajmentes ISO3200 digitális képel, mert az 7 blende különbség. Filmmel ilyen érzékenséget csak agyon pusholva tudsz elérni…
Amúgy a magam részéről Rodinalt használok ami – állítólag – nem igazán hozza ki a csemcsézettséget, de magát a graint nem is tekintem feltétlenül problémának. Szerintem szép, de lagalábbis lényegesen kellemesebb a szemnek, mint a digitális zaj.
Én mostanában két gépet használok: egy Mamiya 645 1000s-et és egy Canon EOS-50E-t főleg Kodak és Foma filmekkel. (Mellesleg a 120-as és 35mm-es film alapanyaga ugyanaz, szóval a csemcsézet ugyanolyan, maximum a teljes képmérethez képest kisebb a roll esetén, de asszem értem mire gondoltál.)
Most elolvastam az eredeti cikket, hát mit mondjak? Elég bénácska, egyoldalú, sokszor butaságokat felvonultató iromány volt. Nem hiszem, hogy romantikusnak találnák azok a fotósok, akik filmre fotóztak, de ne feledjünk el valamit: filmre is mindent meg tudtak csinálni évtizedekig, nem is akármilyen fotók készültek az elmúlt 80-100 évben. Filmre. Gyanítom, hogy olyan ikonikus képek aligha lesznek, és ennek a nem feltétlenül a technika az oka.
Tudod, kicsit olyan ez mintha a festők azon vitatkoznának, hogy az akvarell köcsögöknek való bezzeg az olaj, na az igazi férfiaknak való anyag. Van aki az egyikkel tud alkotni, van akinek a másik áll jobban, de mindkettő csak eszköz az önkifejezéshez.
Ami a cikket illeti, nyilván én se értek egyet vele mindenben, különben nem írtam volna meg ezt a bejegyzést :)
Filmet azért használ valaki, mert a fimre akar fotózni, pl. én. Nem azért mert jobb lenne, ezen már túl vagyunk, senki nem akarja versenyeztetni a digitálissal. Az ember szereti, mert…És ezen nincs mit magyarázni.
Na ezzel, a legteljesebb mértékben egyet értek!
Nemrég voltam egyik jól menő alkalmazott reklám/divat fotósnál, és láttam a stúdiójában rengeteg analóg nagyítást, elég ütős képeket. Megkérdeztem, miért fotózik még fekete-fehér fimre, hisz rengetegen letették, még Vancsó Zoli is. Erre ő: 60-80 megás hátfalakkal dolgozok naponta, elegem van a színes, steril digitális képekből, amik szuperek munkához, ám nincs benne semmi lélek. Magamnak csak ff. filmre fotózok+polaroidra, nekem a film adja meg az érzést, ja, és egyszerűen szeretem a filmet. Fiala De Gábor