Fotózás
Ahhoz, hogy panomáramépet készíthessünk, először is szükségünk lesz néhány fotóra a tájról. A képek készítéséhez használjunk állványt és az összes képet azonos expoziciós beállításokkal készítsük el. Használjunk közepes vagy kis teleobjektívet és hagyjunk a képek között nagy átfedéseket – minden kép tartalmazza az előző kép legalább egynegyedét, mert ez megkönnyíti a további munkát.
Összeillesztés
Panorámaképek készítéséhez sok szoftvert használhatunk, melyek többé kevésbé leveszik vállunkról a manuális munka terhét, ezek közül egy a Hugin nevű program mely teljesen ingyenesen hozzáférhető GPL licensz alatt.
Először is meg kell adni a szoftvernek, hogy mely képekkel dolgozzon, majd a képeken ki kell jelölni olyan pontokat, melyek jól azonosíthatók és az egymást követő képeken rajta vannak, ez alapján fogja a szoftver elvégezni a képek összeillesztését. Lustábbak kipróbálhatják a vezérlő pontok automatikus elhelyezését is. Természetesen minnél több vezérlőpontot helyezünk el annál biztosabban fogja a program összeilleszteni a képeket. Ez akkor fontos, ha nem álványról készítettük a képeket így nem feltétlenül vizszintes az összes kép.
A program képes az EXIF információk alapján beállítani a képek optikai és egyéb torzítását, de egyedi beállításokat is menthetünk, ha van türelmünk játszani vele. És végül nyolcféle leképezési módszer közül választhatunk (hengeres, halszem, stb.) melyet többféle, többek között a Photoshop által olvasható layeres képformátumba menthetünk. Természetesen ezután még egy fotoretusáló programban rengeteg dolguk lesz a körbevágással és egyéb utómunkákkal, de már csak egy kész képpel kell dolgoznunk.
Az alább látható Ptuj város látképe a Drávával (öt kockából összeállított panorámakép halszem optika leképezéssel).
Mindenesetre érdemes áttanulmányozni a használati útmutatót, mert a program kezelőfelülete nem a legjobban tervezett, így használata közben bizony érhatnak meglepetések bennünket. Az viszont mindenképp a szoftver javára kell írni, hogy működik Windows, Mac OSX és Linuxos környezetben is.