Ahogy azt az előző bejegyzésben írtam két alapvetően fontos képmódosítási lehetőség van a jobb képszerkesztő programokban a görbék (curves) és a szintek (levels). Most a szintek beállítását fogjuk megvizsgálni közelebbről.
A szintek beállítása matematikailag egy másik transzformáció, mint amiről a görbék esetén beszéltünk. Itt gyakorlatilag arról van szó, hogy a kép legvilágosabb és legsötétebb pontját tudjuk megjelölni és a program ezt fogja az egész lehetséges – 8bites színmélység esetén színkomponensenként 0-255-ig terjedő – tónustartományra kiterjeszteni.
Ha képünk nem tartalmazott sem a sötét sem a világos tónusokból sokat, a szintek állításával nagyobb kontraszt érhető el, ha sötét tónusú képünk volt kivilágosognak a csúcsfények.
Általában a fehér és a fekete értékének beállításán kívül még egy lehetőségünk van, a szürke pont beállítása. Gyakorlatilag ezzel állítjuk be, hogy a csúcsfények vagy az árnyékok kapjanak nagyobb tónustatományt.
Természetesen a szintek beállítása nem csak a fényerőre, hanem az egyes szíkomponensekre is megtehető külön-külön, de ilyenkor szinte bizonyosan nem szíhelyes képet fogunk kapni.
A szintek beállításánál két fontos dologra kell figyelnünk, a kiégés és bebukás lehetőségére és a poszterizáció jelenségére. Ha nem vigyázunk a csúszkák tologatásakor előfordulhat, hogy csúcsfények nagy része egyszínű fehér lesz, ugyanúgy mint egy rosszul exponált fényképen, vagy fordítva az árnyékos részek lesznek egységesen feketék.
Poszterizáció az a jelenség amikor a tónusátmenetben olyan nagy ugrások vannak, hogy azt már diszkrét – egymástól jól elkülönülő – tónusoknak erzékeljük nem is átmenetnek.