Tegnap kipróbáltam a lyukkamerát és úgy tűnik, hogy a filmtovábbítással még el kell játszanom egy kicsit, mert egy expó után még tovább tekertem a filmet, de ott vége is lett, szóval most benne van a film a kamerában, ki kellene bányászni belőle, visszacsévélni és berakni a Smenába, hogy ne vesszen kárba a maradék 25-30 kocka. De most épp nincs kedvem, mert fáj a hátam.
Ez okból nem volt kedvem fényképezőgépet vinni magammal a mai Vízműves napra sem és bár tudom, hogy van aki szerint a legjobb kamera ami épp nálad van, a telefonomba épített kamera ma nem jeleskedett a képrögzítésben. (Ezért az itt látható illusztrációk műszaki minőségéért elnézést kérek:)
A. kitalálta, hogy nézzük meg a Gellérthegybe épített víztározót. Az a szerencse, hogy megbeszélte egy ismerőssel, hogy háromnegyed tizenegykor találkozzunk ott, mert úgy tűnik, hogy a dolog népszerűsége nagyobb volt mint várták. Amikor odaértünk elég hosszú sor volt és végül mi fél kettőre kaptunk belépőt. Azok akik kettőre jöttek már csak őszre kaptak időpontot.
Nosza, gondoltuk, ha már van időnk, kiugrunk Budafokra a világ egyetlen – állítólag – nem szimmetrikus víztornyát megnézni. Én már ezt akkor se értettem, amikor a képeket nézegettem róla és most sem értem amikor a saját szememmel is láttam. Nekem teljesen szimmetrikusnak tűnt. Igaz, hogy nem tengelyesen, csak egy síkra, de attól még szimmetrikus.
Na ott is elég sokan voltak és A.-ból kitört a hegymászó ezért beneveztünk a lépcsőn való felmászásra. Így utólag nem is olyan magas az épület és ha lifttel megyünk kihagytuk volna a legnagyobb, igazi magyaros látványosságot. A torony belső kerületén fut körbe ugyanis a lift körül egy betonlépcső, amit a második és a harmadik emelet között egy rövid szakaszon fém csigalépcső köt össze, a helyi idegenvezető szerint azért, mert az építéskor nem sikerült a betonlépcsőket összehozni úgy, hogy összeérjenek. Amúgy a torony tetejéről egész jó kilátás nyílik például a budaörsi vasútállomásra :)