Mi a különbség a profi és a hobbifotós között?

Ezen a bejegyzésen már gondolkodom egy ideje, de most lett abszolút aktuális, ezért most már tényleg megírom. Nyilván eddig sem kifejezetten a fotózásból éltem, inkább csak amolyan közepesen jó plusz bevételt jelentett főleg a tanítás meg a könyvek írása miatt, de most ennek vége. A fotózás megmarad szerelemnek meg önkifejezési lehetőségnek.

A törzsolvasók nagy bánatára, a blog is kevésbé lesz naprakész, hiszen nyilván nem lesz annyi időm az új cikkek írásával törődni, mint eddig. Na de a bejegyzés nem annyira rólam, mint inkább a profi és amatőr, vagy hobbifotósokról szól és arról amibe én beleszagoltam az elmúlt pár évben.

1. A profi nem jobb fotós, csak ebből él. 

Profi az esküvői fotós, a tudosító, a tárgyfotós, a divatfotós; mindenki aki üzleti céllal, profit reményében űzi a fényképezést. Ide tartozik még az a fotóművész is, aki eladja a képeit. (Nem tartom profinak azt a művészt, aki a fióknak fényképez és nem keres vele pénzt. Ő hobbifotós vagy amatőr.)

A profi ezért olyan felszerelést használ, amivel minél gyorsabban és jó technikai színvonalon meg tudja oldani a feladatot. Feleslegesen nem (nagyon) költ felszerelésre, viszont azt ami gazdaságilag indokolható megveszi.

A profi eszközei arra valók, hogy velük időt és pénzt spóroljon. Mondok egy példát. Ha otthon összeraksz egy stúdiót, kisvakukkal és nincs fénymérőd, nyugodtan pótolhatod egy kis számolással és néhány próbafelvétellel és a hisztogram nézegetésével. Ezt megteheti a profi is, de neki jobban megéri megvenni a fénymérőt, hiszen az elpocsékolt idő két három egész napos fotózás után, már több mint amibe a fénymérő került.

A profinak bevált patentjei vannak, kidolgozott beállítások és képkivágások, amiket pillanatok alatt össze tud rakni és tuti működni fog. Ritkán rögtönöz és megtanult bízni a felszerelésében, nem állítgat semmit feleslegesen. (Itt, most fogadj el tőlem egy tanácsot: ha nincs kifejezett okod rá ne állítsd a gépet manuálisra. Sokan azt hiszik, hogy az menő, pedig csak egy lehetőség, hogy olyankor is jó képet készíts, ha a gép magától nem tudna. Használj inkább rekesz előválasztást. Manuális módban vagy lassabb vagy pontatlanabb leszel mint a gép. Rossz esetben mindkettő.)

Az, hogy valaki ezzel keresi a kenyerét, természetesen feltételez némi szakmai hozzáértetést, vagyis elvárható, hogy a legtöbb esetben a szabályok betartásával technikailag és esztétikailag is jó képeket készítsen. Nem zseniálisakat, csak annyira jókat, hogy a szerkesztők még beválogassák, vagy megfelelő alapanyag legyen a DTP-seknek. (Ha csináltál már stockfotót, tudod miről beszélek, ha nem akkor elmondom, amikor reklámipari felhasználáshoz készítesz képet, azt úgy kell megcsinálni, hogy a szövegnek legyen helye, hogy a képet könnyű legyen kivágni és másik háttérbe rakni, stb.)

A profi fotós élete sokszor nem is fotószakmai kihívás, hanem egészen másféle. Nekem egyszer egy műszert kellett kb. 500 fázisban megfotózni, amiből később egy animációt készítettek, ezért nem volt szabad a műszernek elmozdulnia két kép között, akkor sem amikor böködtük, hogy a következő fázisba átváltson a kijelzője. Ennél a munkánál a rögzítés kidolgozása és megcsinálása volt a legnagyobb feladat, nem a világítás beállítása.

2. Csak az amatőr lehet igazán zseniális

A profinak jó képeket kell csinálni, pont. Az amatőr csinálhat rosszat is. Meg zseniálisat is. Meg olyat is ami megosztja az embereket. Az amatőr önkifejez vagy megörökít. Akinek tetszik teszik, akinek nem, nem. Nem dől össze a világ. (Tudom, hogy ilyen esetekben is van amikor nem nagyon lehet ugrálni, mert a nagyi mégiscsak szép képet szeretne az unokájáról a tortával, meg az unokahúgod is jó lenne, ha jól nézne ki családi albumban, de mégse múlik a dolgon semmi, ha nem sikerült tökéletesre, hiszen mégiscsak minden befogadó érzelmileg érintett az ügyben. Amúgy az ilyen esetben olyan profinak számítasz aki ingyen dolgozik (ez mondjuk oximoronnak tűnik:), ezért sem várható el tőled semmi komoly.

Az amatőr – vagy nevezhetjük hobbifotósnak is – kísérletezhet, elronthat 10 képből 10-et, de az is lehet, hogy a 10 képből mindegyik jó lesz és lesz egy ami baromi jó. Az amatőr megengedheti magának, hogy a véletlenre támaszkodjon, a mű elkészítésekor, legyen ez expozíciós beállítás saccolása (mondjuk egy lyukkamera esetén), lejárt film használata, vagy csak olyan mint ami most fordult elő velem, hogy miután minden színt szépen beállítottam véletlenül fekete fehérben nyomtattam ki a képet. Ez az amatőrnek mind belefér, a profi megőrül, ha nem tudja előre az eredményt.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az amatőrnek ne kellene tisztában lennie mindennel – vagy majdnem mindennel –, amivel a profinak, csak annyit jelent, hogy a végtermék minősége nem az egyetlen mérőszám. Sőt, ha már itt tartunk az amatőr bizonyos dolgokról sokkal többet tudhat mint a profi, hiszen neki sokszor olcsóbb (és egyszerűbb) eszközökkel kell majdnem ugyanolyan eredményt produkálnia.

Példának álljon itt a világítás rendszervakukkal kontra stúdióvakukkal problémaköre. A stúdióvakuk mindegyike rendelkezik modellező fénnyel, ami arra szolgál, hogy a fények beállítása közben lásd azok hatását (főleg az árnyékokat) a modelleden. Hasonló végeredmény elérhető rendszervakukkal is, de ott vakon dolgozol, vagyis csak a kész képen fogon tudni ellenőrizni, hogy jól sikerült-e a beállítás vagy sem. Ha nem, állítani kell rajta és újra megpróbálni. Mondhatjuk úgy is, hogy ebben az esetben az amatőr a második nehézségi szinten van (level2).

Kanyarodjunk most egy pillanatra vissza az előző részben tárgyalt nagy fényerejű objektívre. Az amatőrnek nincs szüksége olyan felszerelésre ami a profinak van, mert megengedheti magának, hogy ne fotózzon. Tudom, a fotóssuliban azt mondják mindig legyen nálad gép. Azt viszont nem mondta senki, hogy kötelező minden körülmények között használni is. Amíg a profi nem maradhat le az eseményről, addig az amatőr nyugodtan rábízhatja a profira, hogy csináljon képeket (a baromi drága felszerelésével) és másnap megnézheti az interneten. 150 évvel ezelőtt olyan volt a felszerelés, hogy csak műteremben lehetett fényképeket készíteni és ott is nyugton kellett maradni, neked meg van a zsebedben egy mobil, amivel tök sötétben is tudsz képeket készíteni. Olyat amilyet, de tudsz.

3. A jó felszerelés olyan, amit használsz

A felszerelés megválasztásakor a profi sokkal egyszerűbb helyzetben van, ugyanis pontosan tudja, hogy mi kell az adott munkához és hogy a meglévő felszereléssel el tudja-e végezni. Ha vízalatti fényképezéshez keresnek embert és nincs vízalatti tokod és mondjuk búvár vizsgád valamint felszerelésed, valószínűleg nem vállalod el és kész.

Az amatőrnél nehezebb dolog megmondani, hogy milyen felszerelés kell, hiszen – gazdasági szempontból – minden fillér amit fotózásra költesz, kidobott pénz. Viszont érzelmileg felbecsülhetetlen értéket állítasz vele elő.  Ezért azt mondom, hogy első sorban olyan felszerelést vegyél meg amit használni fogsz. A tipikus példa a hülyeségre kiszórt pénznek a halszemobjektív. Ezzel minden amatőr fotós bepróbálkozik, csinál vele 5 képet és soha többet nem fogja használni. A profinak – hacsak nem foglalkozik mondjuk gömb panoráma képek készítésével – eszébe sem jutna egy 8mm fókusztávolságú objektívet megvenni, mert pontosan tudja, hogy nem fogja használni.

Minden döntés – persze nem csak a fotós felszerelés beszerzésekor – kompromisszumok sorozatából adódik. Belejátszik sok minden, de jó döntést csak akkor tudsz hozni, ha pontosan tudod, hogy az egyes elemek miben különböznek egymástól és neked ezen paraméterek közül mi számít. Lehet, hogy az életben nem jössz rá különben, hogy feleslegesen költöttél el pár százezer forintot, amivel a felszerelés gyártók baromi jól járnak és erre természetesen rá is játszanak.

Lássunk egy példát. Ha valaki a családi nyaralások és események megörökítésére szeretné használni a fényképezőgépét, akkor annak tökéletesen megfelel egy kitobjektív és egy 50mm f1.8 és pont. Persze vehetsz egy f2.8-as fix optikát is baromi drágán és valóban több lehetőséged lesz egy kicsit (főleg fényszegény környezetben), de én inkább egy vakut javasolnék az árkülönbözet ötödéért.

Ha már a vakunál tarunk, el kell mondanom egy idevágó történetet. Az egyik alapfokú tanfolyamon az egyik hallgató odajött hozzám és azt kérte, hogy mondjak már pár szót a kezében lévő kb. 100 forintos vakuról, mert ő nem tudja, hogy kell használni. Na az ilyen eszköz, teljesen használhatatlan. Ha rám hallgatsz soha nem veszel olyan eszközt amiről nem tudod, hogy kell használni, mert vagy nem fogod használni, vagy nagy valószínűség szerint nem azt vetted meg amire szükséged lesz.

A legfontosabb tanácsom, ha valamikor olyan környezetben amibe sokszor kerülsz, nem tudtál jó fotót csinálni, érdeklőd meg valakitől, hogy mi a megoldás, vagy mi volt a hiba. A legtöbb esetben a hiba ugyanis benned van, nem a felszerelésben. Ha biztos, hogy a felszerelés a hibás, csak akkor gondolkodj el új cucc beszerzésén.

4. A profi csak kicsit fotós, jobban mindenféle más 

A következőkben leírtak a világ minden pontján igazak, de ráadásul Magyarország nagyon kicsi és árérzékeny piac. Ez nem azt jelenti, hogy nem élhetsz meg fotósként, azt jelenti, hogy baromi nehéz megélni csak ebből. A jó fotósok közül is majd mindegyik, mindenféle egyéb dologból is próbál bevételre szert tenni. Ki a stúdiót adja bérbe amikor nem dolgozik benne, ki oktat, ki könyvet ír, ugye.

Szóval, ha szeretnél a fotózásból élni el kell számolnod azzal, hogy egyrészt baromi nehéz kenyér, másrészt, hogy az, hogy hogyan fotózol, halál másodlagos. Az első és legfontosabb, hogy felhajtsd a munkákat, vagyis a marketing tevékenység. El kell hitetned a potenciális megrendelőkkel, hogy rád van szükségük, pörögni kell a neten, a szakmai és egyéb fórumokban, saját weblapot és blogot csinálni, kommentálni a fotós blogokban, hirdetni magad mindenfelé, akár papír akár elektronikus médiumokban. Tárgyalni kell a megrendelőkkel, számlát írni, pénzt behajtani.

Mert ezeket minden valószínűség szerint neked kell majd csinálnod, mit ahogy nem lesz pénzed asszisztensre és retusőrre se, vagyis mindent neked kell majd csinálnod, a sminktől a nyomtatásig. És ezek mindegyike egy külön szakma, vagyis nagyon kevéssé valószínű, hogy mindegyikhez megfelelő szinten értesz, tehát sokat kell tanulnod. Nehéz kenyér, na.