Ha megkérdeznél egy profit,azt mondaná, hogy a színes filmet érdemes a leexponálás után a legrövidebb időn belül előhívni (vagy előhívatni), de semmiképp se érdemes több hónapon vagy éveken át rohasztani valahol, mert erőteljesen romlani fog a minősége.
Mivel ezt a filmet eleve úgy kaptam, hogy a padláson találták – értsd legalább 20 éve lejárt és borzasztó körülmények között tárolták, többszörösen is hátrányos helyzetben volt szegény.
Úgyhogy úgy döntöttem, ha már lúd, legyen kövér és nem szórakozom színes hívással – kevertem egy 1:80-as Rodinalt és egy órás állóhívással előhívtam benne fekete-fehérként. (Ha érdekel a folyamat a Furmányos fotós könyvben sok egyéb technika mellett ezt is leírtam.)
Ilyen mértékű hendikep után, a legnagyobb megdöbbenésemre lett rajta kép, bár nem volt valami kontrasztos (ahogy mondani szokták akár keresztül is lehetett volna köpni a negatívon), viszont némi digitális feljavítás után egész használható lett.
Sajnos az eset olyan régen történt (úgy két éve), hogy már nem emlékszem melyik fényképezőgéppel is kísérletezhettem, ami azért baj, mert a harmadik kockától kezdve fénybetörések voltak a képen, a tizedik után pedig egymásra húzta a kockákat, úgyhogy ráférne egy kis javítás.
Öröm az ürömben, hogy így most könnyen össze tudjátok hasonítani, hogy miben különbözik egy igazi analóg módon elcseszett fotó egy digitálisból, digitális átalakításokkal készült fényképtől. Ugyanezt a helyszínt ugyanis már láthattátok egy régebbi bejegyzésben.
