Visszakanyarodva kicsit a multkori azértse… címü cikkemhez, végeztem egy kis kutatást, hogy annak idején a filmes korszakban mennyire volt és most mennyire időtálló befektetés fényképezőgépet venni. Hogy megpróbáljak kicsit árnyaltabb képet adni, meg kell jegyeznem, hogy a digitális korszakban az is szopás, hogy a film be van építve a kamerába. Régen, ha kijött egy jobb, érzékenyebb vagy más karakterisztiájú film, csak be kellett tölteni a gépbe, míg mostanság ugye az érzékelővel együtt a gépet is cserélni kell.
Természetesen erre rá is játszanak a gyártók és minden egyes modell frissítésnél kapsz még több megapixelt meg új képfeldolgozó processzort, meg szenzor pucoló automatát ().
Értékállóság
De nézzük, hogy mennyi időnként kellett újdonsággal kirukkolniuk a gyártóknak a filmes korszakban:
Nikon F1 – 1959
Nikon F2 – 1971
Nikon F3 – 1980
Nikon F4 – 1988
Nikon F5 – 1996
Canon F-1 – 1971
Canon AE-1 – 1976
Canon EOS-1 – 1989
Canon EOS-1N – 1994
Vagyis a filmes korszakban nagyjából 5-10 évig birtokolhattuk a legjobb fényképezőgépet. Egy személyes jó ismerősöm egy Nikon F2-vel kezdte annak idején és fejezte be néhány éve a fotós szakmát, vagyis kiszolgálta majd egy életen keresztül. Én magam egy Nikon F50-essel voltam boldog majd tíz éven keresztül.
Manapság azonban felgyorsult a tempó és a Canon EOS-1D (2001), a Canon EOS-1D Mark II (2004) és a Canon EOS-1D Mark III (2007) megjelenése között csak három év telt el. Persze ha egy kategóriát lejjebb csúszunk a lelkes amatőr és a profi közé azt tapasztaljuk, hogy a kiadási dátumok a következőképp alakulnak:
Canon EOS-10D – 2003
Canon EOS-20D – 2004
Canon EOS-30D – 2006
Canon EOS-40D – 2007
Canon EOS-50D – 2008
(Nikonos adatokért forduljatok bizalommal a fiatalriporterhez:)
Vagyis nekünk, kedves barátaim évente kellene új fényképezőgépet vennünk, ha haladni akarnánk a korral. Persze nem akarunk, már csak anyagi szempontból sem, de azért sem mert tudjuk, hogy a meglévő felszerelésünk tökéletesen kielégíti az igényeinket.
Megapixel őrület
Számoljunk kicsit. Egy EOS-20D érzékelőjének felbontása 3504 x 2336 képpont, míg az EOS-50D felbontása 4752 x 3168 képpont. A 20D felbontása elegendő egy 20 x 30cm-es kép nyomdai minőségű kinyomtatására. Ez az érték közelítőleg egy A4-es oldal nagyságának felel meg. Ezzel szemben a kétszer akkora 15 megapixeles EOS-50D-vel legnagyobb felbontásban egy 27 x 40 cm-es kép készíthető ami valamivel kisebb mint egy A3-mas oldal mérete.
Ha el is tekintünk attól, hogy legtöbb elérhető otthoni nyomtató maximum A4-es oldalt képes kinyomtatni, kérdéses, hogy hányunknak van szüksége egyáltalán A3-mas nyomdai minőségű nyomatra, ugyanis azt már az emberek távolról nézik, tehát lényegesen kisebb felbontás is elegendő. Aki látott már óriásplakátot vagy Csontváry festményt közelről tudja miről beszélek. Az egyetlen dolog amihez ilyen felbontás kellene az a Playboy közepéből kihajtogatható csaj, de az nem a mi fotónk, úgy-e?
Ezzel szemben a nagyobb érzékelő több tárkapacitást is igényel, egy a 20D-vel készített átlagos RAW fájl 7,5MB, míg az 50D-é nagyságrendileg kétszer ekkora kell legyen. Ez pedig azt jelenti, hogy kétszer annyi memóriakártya és háttértár kapacitás kell egy kép tarolásához és kétszer annyi időt igényel egy kép letöltése. (Ezeket az értéket sima extrapolációval ex-has találtam ki, ha valakinek vannak adatai bátran kommentezze be.)
Tehát a 15 megapixeles érzékelő egy egyszeri hobbifotósnak, aki 10×15 képeket vagy néha A4-eseket nyomtat egyáltalán nem szükséges. De nem szükséges azoknak sem, akik ebből élnek, mert például esküvőt, portrét kaját fotóznak, hiszen az ő képeik is általában lényegesen kisebb méretben fognak megjelenni.
Kinek jó ez?
Egyrészről a gyártóknak, akik sikeresen ráveszik a marketing hülyeségeikkel az embereket, hogy egy-két évente új gépet vegyenek, de másrészt nekünk is jó lehet, ha ügyesek vagyunk és ismerjük az igényeinket. Azzal ugyanis, hogy egyesek új gépeket vesznek rengeteg használt (és jó állapotú) váz kerül a használt cikk piacra, amelyet aztán mérsékelt áron megvehetünk és boldogan használhatunk.
Alapjában véve igazad van akkor, amikor azt mondod, hogy egy amatőr fotósnak nincs szüksége hatalmas felbontásokra… nyomtatáskor. Igen ám, de ha az elkészült kép csak egy adott szelete kell, akkor már nagyon is hasznos tud lenni az a tizenakárhány megapixel, igaz?
Szerintem a megfelelő taktika az, hogy az ember kiszúrja a legjobb gépet, amit a pénztárcája enged (egy alap vagy kicsit több felszereltséggel) és nem foglalkozik azzal, hogy évente frissítenek termékskálát a gyártók. Manapság már nem az érzékelő meg a megapixel az akadálya egy jó fotónak.
ferenckovacs: szerintem, ha egy kép felét le kell vágni, akkor az a fotó el lett cseszve. Mindenesetre kevés esetet tudok elképzelni, amikor technikailag kivitelezhetetlen jó képkivágást találni.
Az én gépemen mindenesetre azért van kereső, hogy ellenőrizzem benne a képkivágást az exponálógomb lenyomása előtt :-)
ferenckovács védelmére:
ja, kereső van a gépen, de elég hosszú tele nem mindig:) Illetve velem többször forfult már elő olyan, hogy a kép egy olyan szeletére lettem utólag kíváncsi, ami a kép készítésekor még nem tűnt fontosnak…
Egyébként nekem is súlyos kétségeim vannak az 50D 15 megapixelével kapcsolatban, de elsősorban azért, mert nem tudom, hogy a mostani obisorom képes-e egyáltalán kiszolgálni ezt a felbontást…
Üdv,
Bagó Dániel: Nos, ha a számokat nézzük, a legjobb objektívek is kb. a 6Mpixel-es érzékelők felbontását tudják. Egy nagyon baba obi felbontása 2000LW/PH (kép magasságra eső elkülöníthető vonalak száma). Ez meg ugye megegyezik azzal a 2000 pixellel amelyet egy 6Mpixeles érzékelőbe zsúfolnak függőlegesen.
Jajjj, ez az objektívek élessége elég csúszós téma, nem hiszem, hogy teljesen megállná a helyét, amit írtál. A különböző tesztoldalak is különbözőképpen definiálják az élesség fogalmát…De erről nem akarok vitázni, mert nagyon nem értek hozzá:)
D
Nos annyira én sem vágom ez amit írtam józan paraszti ész szerint volt. Ha valaki tud pontosabbat nehogy visszafogja magát…
dincsi, lehet hogy képen pont egy olyan dolgot fedezel fel ami miatt le kell vágni nemhogy a felét de a 4/5-ét és még akkor is pont úgy néz ki nyomtatva mintha direkt úgy komponáltad volna. Nem mondom, hogy minden harmadik képbe bele szoktam vágni, de 30-40 képből egy talán néha előfordul és olyankor nagy boldogság önt el, hogy még mindig nem pixelesedik :) …
nem beszélve ha teleobi nélkül fotózol (bár szerintem ez nagy gyakorisággal kicsit durva eszköz lenne :D)
nekem egy D60-om van és átok üljön a marketingesen meg egy kicsit rajtam is, hogy a D90-el felcsigázták a kíváncsiságomat.
a megapixelek nem érdekelnek, igyekszem meggyőzni magamat hogy a videó sem (a d60 előtt egy bridge gépem volt, ritkán videóztam vele, de akkor hasznos volt).
ami viszont számít: a D90-hez több kiegészítő érhető el (portré markolat, gps) úgyhogy idővel mégiscsak beruházok egy vázba.
csak közben ott a kisördög, hogy helló, obit kéne inkább venni, 16-85-öt, 10-20-ast a meglévő kitobi és 70-300 mellé, amit ha összeadunk, másfél váz is kijön belőle, az anyagi lehetőségek pedig elég korlátozottak, nem férnek bele a repkedő 100 000-ek.
persze vannak obik (fix50) amit a d60 nem tud fókuszálni, ellenben a D90 igen…
csináltam már pro-kontra táblázatot is a témában…
de az biztos, hogy ha meglesz a D90 – vagy egy azzal megegyező kategóriájú váz, akkor egy ideig nem költök vázra.
lábjegyzetben azért írjuk le azt is, hogy egy „középhaladó” gép mechanikája 100 000 expóra van „hitelesítve”, én márciusban vettem a D60-at és 12 000 expót lőttem vele kb fél év alatt, ezzel a tempóval 5 év alatt elfogyasztok egy mechanikát (ha ugyan előbb meg nem hibásodik). 5éves gépen ezt már nem éri meg cserélni, így ha évente nem is de ötévente biztosan veszel másikat, ha a lelkesedésed töretlen.
nekem egy 30d-m van. gondolkodtam a 40d-n is de rájöttem attóll függetlenül hogy riport fotókat is csinálok attól függetlenül nem kell a plusz pixel. a közte lévő közel 70e forintból meg vettem két obit használtan. jobban jártam. az obikról még annyit hogy 350dvel és 30dvel próbáltam L-es lencséket. utána visszatértem a hagyományos usm obikhoz. gyakorlatilag „élvezhetetlenek” a képek minőségei. ég és föld a kettő.
expo számhoz meg annyit hogy a 350d nek asszem 60e van meghatározva 54e képnél megadta magát de nem a tükör mechanika hanem gyakorlatilag minden más:( utána észheztért és újra működött rendesen.
Nem igazán vagyok szakértő, de azt hiszem, hogy ha a szenzor felbontása tényleg meghaladná az objektívekét, akkor az már mindenütt téma lenne, tehát ebben nem hiszek.
A nagyobb felbontású fájlok több helyet foglalnak, de szerencsére a memóriakártyák és merevlemezek teljesítménye is nő.
Valami olyasmit is olvastam, hogy egy nagy felbontású kép lekicsinyítve jobb minőségű pixeleket eredményez, mint ha eredetileg is kicsiny lett volna a felbontás.
„ha egy kép felét le kell vágni, akkor az a fotó el lett cseszve.”
Nekem úgy tűnik, hogy ez a hozzáállás csak az ex-filmes fotósokra jellemző. Miért ne lehetne fényképezéskor a megvilágításra és a jó szögre koncentrálni, a kivágást meg meghagyni későbbre?
Nem igazán vagyok szakértő, de azt hiszem, hogy ha a szenzor felbontása tényleg meghaladná az objektívekét, akkor az már mindenütt téma lenne, tehát ebben nem hiszek.
Ebben igazad lehet. Megpróbálok pontosabban utána nézni a dolognak, hátha tényleg nincs igazam.
Nekem úgy tűnik, hogy ez a hozzáállás csak az ex-filmes fotósokra jellemző. Miért ne lehetne fényképezéskor a megvilágításra és a jó szögre koncentrálni, a kivágást meg meghagyni későbbre?
Nos, természetesen lehet, csak én nem szeretem. De attól még, hogy én a kompozíciót a keresőben szeretem kialakítani, az általad leírt is egy lehetséges munkafolyamat. A lényeg úgy is a végeredmény.
Megpróbáltam én is utánanézni, de nem sokra jutottam. Annyi biztos, hogy minél nagyobb a szenzor, annál kevésbé kell az optikának megerőltetnie magát. Itt van egy nagyon technikai írás:
http://www.luminous-landscape.com/tutorials/resolution.shtml
Ha jól értem, azt mondja, hogy egy APS-C szenzor esetén 15 megapixeles felbontásnak van értelme (egy FF szenzor esetén meg 35 megapixelnek).
Vagyis a 450D esetén (aminek a megvételét fontolgatom…) még nem túl sok a 12 megapixel.
Általában meg úgy tűnik, inkább a magasabb ISO-k miatt érdemes újítani, nem a pixelszámokért.
Nos, nekem az a véleményem, hogy a rengeteg fejleszés ellenére még mindig a digitális gépek fejlődésének meredek szakaszában vagyunk. Marketing és a tartalékolt fejlesztések az ugyebár a gyártó fontos stratégiája.
Manapság a legtöbb pro gép szenzora 14 bites. Figyelembe véve a digitális szenzor lineáris mivoltát, a képeink sötét részén kegyetlenül kis dinamikát kapunk. Ez tehát fejlesztés tárgya, mondjuk 32 bit amit igazán szeretnék.
Ismét csak a szenzor, szegényke fehér-feketében lát. Amikor minden egyes képérzékelő színesben fog látni akkor is egy újabb ugrást fogunk tapasztalni.
Megapixelek: mindenképpen előnyös a sok pixel, mert nagyon nem ugyanaz, ha egy 6mpx-es képet készítünk ISO1600-on és zajszűrjük, vagy egy 15mpx-es képet ISO1600-on, zajszűrjük és visszacsökkentjük 6mpx-re. Tessék kipróbálni.
Kétségkívül a sok megapixel támogatja a merész képkivágást, még azok esetében is, akik gondosan megkomponálják a képeiket. Akármekkora az igyekezet, tele és makró tartományban fizikai és nem tudásbeli korlátok vannak. Pl. makró esetén az nagyítás véges. Ugyebár jól esik a 15mpx-es kép közepéből kivágni egy 3mpx-est? Ugyanez a helyzet ha 500mm-es teleobjektívvel dolgozunk, egyszerűbb kivágni mint 1500-as telét venni.
Par ev eltelt a bejegyzes szuletes ota :). Valahogy belefutottam, akkor mar valaszolok is. Szamomra elmeny, ha egy targyat, esetunkben szamitogepbe valo alaplapot lefenykepezek, utana normalisan bele lehet nagyitani, a kisebb alkatreszek, irasok is olvashatoak rajta. Sot meg jo szolgalatot is tehet. Itt pl. jol jonnek a megapixelek.
[…] ismer, tudja, hogy nem pörgök a fotós cuccokra, azért vannak fényképezőgépeim, hogy fotózzak velük és általában nem a legújabbak, hanem […]