Hogyan készülnek a jó tájképek? De tényleg…

Az előző viccesnek szánt bejegyzés nem mindenki szerint sikerült viccesre. Most akkor, hamár ott megírtam a megjegyzésben következzen, hogy – tényleg – mire figyelj, ha az átlagosnál jobb tájképeket szeretnél csinálni.





Amúgy ha tényleg érdekel, hogy mitől működik egy tájkép, azt kell mondjam nem tudom. Remélem csináltam párat ami jó, de azok biztos, hogy nem úgy készültek, hogy kiszámoltam az aranymetszést meg ilyenek. Lehet, hogy közhely, de egyszerűen oda kell figyelni, hogy mit látsz a keresőben és addig mozogni míg jó nem lesz. És itt az addig mozogni a kulcs. (Emeld fel a segged és lépj odébb. Egy idő után tudni fogod merre érdemes odébb menni, de először csak menj és keress egy jobb látószöget.) 

Fel kell mérni, hogy mit látsz, mi kell a képre, mi nem, majd a legkisebb kompromisszumot választani. Sose exponálj úgy, hogy zavar valami a képen és én akkor se szoktam, ha nem érzem, hogy érdemes elhasználni egy értékes kockát rá. (Persze a digitális fotó szinte ingyen van, de az időd meg nem amikor válogatsz.)

A munkafolyamat tehát a következő: meglátsz valamit ami tetszik. Ez fontos. A legfontosabb. Legyen fontos neked! Attól fog működni, hogy látni fogja rajta más is, hogy fontos neked. Nem viccelek, tényleg szerelmesnek kell lenned, ha fotózni akarsz!

Ha fontos a kép akkor, felméred a terepet, hogy honnan érdemes lefotózni, ahol van valami érdekes az előtérben és nincs semmi rondaság a képen. Direkt jó ha a fotón lévő vonalak vezetik valahová a néző szemét. (Sínek, út, drótok előnyben.) Kiválasztod a megfelelő képkivágást és megvárod a megfelelő pillanatot (amikor kisüt a nap, a kövér nő eltűnik a szikla mögött egy másodperce, stb.) és exponálsz legalább f8-as rekesszel. Erről a részről – amit kompozíciónak hívnak – vastag esszé köteteket állítottak össze nálam avatottabb szerzők, szóval most nem térnék ki erre a részre. Rövid tippek erre találhatók.

Az az igazság, hogy ha csinálod, nézegeted más képeit, ezek a dolgok kezdenek majd a folyamat részévé válni és egyre kevésbé kell emlékeztetned magad a tanulmányaidra. Mondok egy példát. Én utálom megvágni a képeimet (végül is a képkivágás az volt amit a keresőben láttam és azért nyomtam le az exponáló gombot, mert az úgy volt jó) de megfigyeltem, hogy azok a fotóim amikkel érdemesnek tarom foglalkozni, valami kompozíciós szabály szerint (harmad, aranymetszés) készültek. Nem, nincs a keresőbe bekarcolva egyik se, csupán az tűnik szépnek. (Segédvonalak nélkül.) Úgyhogy nem is kell megvágni őket. Persze ez az elején – gondolom mindenkinél, hacsak nem istenáldotta tehetség – tudatos döntés és egy idő után berögzül, hogy csak direkt uncsinak készült képnél tesszük a horizontot középre.

Baráth Gábor
Baráth Gábor

Fotós, szakíró és fordító.

Szerzője többek között az Adobe Photoshop Lightroom, a GIMP könyv és a Furmányos fotós könyv, c. könyveknek, fordítója a következő Scott Kelby műveknek: Photoshop digitális fotósoknak - Új verzió,
Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!,
A digitális fotós könyv 5.,
A digitális fotós könyv - Best of
és a
Vakuskönyv fotósoknak.

Articles: 1392